Hírek, aktualitások

"Aranyos" Berettyóújfalui mászók a Sportmászó Diák Olimpia Döntőn.

A tavalyi két bronz és egy ezüstérem után az idén újra arany éremmel térhettek haza „Bihar ország” ifjú sportmászói a kiskunfélegyházi Darvas Szabadidőközpontban megrendezett országos megmérettetésről. A 2012.01.22-i egész napos látványos vetélkedésen a kilencfős küldöttségből hatan jutottak a döntőbe, s a megyénket méltón képviselő kis csoport a fináléban is keményen állta a sarat. A legfigyelemreméltóbb eredménynek Szabó Dóra a Tóth Árpád Gimnázium tanulója örülhetett, aki három olimpiai bronzérem birtokosaként az V. korcsoport kategóriájában régi riválisait megelőzve először léphetett a dobogó legfelső fokára.  A III. korcsoportban kitűnő eredményt ért el Papp Dóra is, aki megismételte az elmúlt év bronzérmet érő teljesítményét. A 138 főből álló mezőny egész napos küzdelmében a csapat többi finálés tagja sem vallott szégyent, hiszen két ötödik-, két hatodik s egy nyolcadik helyezéssel térhettek haza. Felkészítő tanár Szarka István tanár a Szirt Sport Egyesület tagja.

 

  Eredmények: II. korcs. lány: Erdei Vanda 5. hely József Attila Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskola Berettyóújfalu, II. korcs.  fiú:  Fráter Iván 8. hely  József Attila Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskola Berettyóújfalu, III. korcs. lány:  Papp Dóra 3. hely József Attila Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskola Berettyóújfalu, Kurtán Kitti 6. hely József Attila Általános Iskola EPSZ. Berettyóújfalu, III. korcs. fiú: Orosz Máté 6. hely József Attila  Általános Iskola EPSZ. Berettyóújfalu, IV. korcs. lány: Carvalho Dia 5. hely József Attila Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskola Berettyóújfalu, IV. korcs. fiú: Borsós Kristóf  6. hely II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. Hunyadi Mátyás Tagiskola Berettyóújfalu, Nagy Krisztián 14. hely József Attila Ált. Isk. Széchenyi István Tagiskola Berettyóújfalu, V. korcs. lány: Szabó Dóra 1. hely Tóth Árpád Gimnázium Debrecen.

  A Szirt Sport Egyesület sportolói közül hárman a Sportmászó Magyar Kupa 2011 évi versenyein is sikeresen szerepeltek. Rácz Mát ifi  boulder  kategóriában 2. helyezést, Orosz Máté serdülő boulder  5.- , serdülő nehézségi kategóriában 6. helyezést ért el. Erdei Vanda  a mini kategória boulder 5.- ill. a nehézségi kategória 6. helyének birtokosa lehetett. Sport eredményei, ill . kiemelkedő tanulmányi eredményei alapján 2011-ben öten: Orosz Máté, Kurtán Kitti,Borsós Kristóf,Papp Rebeka  és Szabó Dóra elnyerték a Hajdú –Bihar megye Jó Tanuló, Jó Sportolója címet is.

   A sportmászás hatéves múltra tekint vissza Berettyóújfalui Széchenyi István Tagiskolában.. Az azóta eltelt időszak bebizonyította, hogy e sportág különösen alkalmas az általános iskolai korosztály sokoldalú testi és mentális képességeinek fejlesztésére. Mozgásanyaga olyan finoman összerendezett izom –ideg kapcsolatokat hoz létre, amely a fejlődő szervezet testi gyarapodása során az egyéni adottságoknak megfelelő testalkatot és mozgékonyságot eredményez.  Magas hatékonysággal alkalmazható kisgyermekkori mozgáskoordinációs, szenzomotoros problémák kezelésére, tartás-, ill. gerinc deformációk korrigálására is. A csoportban két testi- és érzékszervi fogyatékos gyermek sportol eredményesen.  A függőleges síkokban való magabiztos összerendezett mászó mozgás  különleges élménye  hosszú távú ösztönző erő e természet közeli sport gyakorlására .  A siker csak maximális együttműködéssel érhető el , így egymás segítése és az önzetlen felelősségvállalás a mászók között természetes.  További ösztönző erő a különböző korosztályú és tapasztalttal rendelkező mászók közös edzései és túrái során kialakuló erős kohézió. A Berettyóújfalui Széchenyi István Tagiskola  ÖKO Iskola programjának alapját képezik a bihari régióban szervezett határon belüli-,   határon túli sziklamászó- , gyalogos- ,és helytörténeti  kerékpár túrák. A fentebb felsorolt komplex hatások mellett a program egészséges természet közeli életmódra nevel, hangsúlyozottan járul hozzá  a fenntartható fejlődés tudatosítására , továbbá erősíti a tanítványok bihari identitástudatát.

Lap teteje